A jelenlegi politikai helyzetben, amikor Európa határain belül és kívül egyaránt komoly fizikai és ideológiai támadások érik a kereszténységet, a keresztény értékeket és szellemiséget, fontos, hogy tudatosítsuk magunkban: Európa keresztény mivoltát meg kell védenünk. Erről, valamint a Kárpát-medencében élő magyar nemzetiségi közösségek és a Magyarországon élő nemzetiségekről szól dr. Székely András Bertalan művelődésszociológus Kárpáton innen, tengeren túl című kötetében. Tarics Péter kérdezte a szerzőt, aki a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnökhelyettese. Mit takar ez a cím: Ki írta ezt a könyvet? A művelődésszociológus Székely András, vagy a nemzetiségkutató, a nemzetiség-tudós? A 80-as évek eleje óta, amikor második diplomámat szereztem művelődésszociológusként, egyfolytában a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozom, tehát a művelődés-szociológián belül erre szakosodtam. A szakdolgozatom és a következő évben a doktori disszertációm romániai és csehszlovákiai magyar középiskolai történelem tankönyvek elemzése és összehasonlítása volt. Ki lehetett rajtuk mutatni a többségi nacionalizmust és hogy milyen a magyarságképet, illetve többségi képet akartak a fiatalok fejébe bele plántálni. Hogy a kötet címe mit takar: „Kárpáton innen” ezt azt jelenti, valamennyi, vagy a határon túl élő magyarok jelentős részével is foglalkoztam, és a velünk együtt élő, országon belüli nemzetiségekkel is: ez a Kárpáton inneni oldal. A „tengeren túl” pedig: két tanulmány erejéig átléptem az Atlanti óceánt, az amerikai magyarsággal, illetve egy indián népcsoporttal foglalkoztam részletesebben, a navajókkal, Közép-kelet-európai összehasonlításban. A kötetben tárgyalod a népi kultúra vonzását, a sorsközösség jelentőségét a Kárpát-karéjban – ahogy te nevezed a Kárpát-medencét. Írásaidat és nyilvános szerepléseidet a hithez, a magyarsághoz és a Kárpát-medencében együtt élő népek sorsközösségéhez való pozitív viszonyulás hatja át. Honnan ez a pozitív hozzáállás és ez az érzelmi viszonyulásod? Kezdeném a származásommal: erdélyi családból származom apai részről. Dédnagyapám tordai volt, dédnagyanyám székelyudvarhelyi és nagyapám Kolozsvárról települt át Trianon után. Az anyai ág viszont délvidéki gyökerű, édesanyám nevelőapja újvidéki születésű volt, folyékonyan beszélte a szerb nyelvet: így ezekhez a tájakhoz is rokoni szálakkal kötődöm. Anyai nagyanyám Bad Ischlben született a Monarchia ausztriai részén, Kálmán Imrével, Lehár Ferenccel családi, baráti kapcsolatban állt. Apai nagyanyám győri volt, ő mesélte – 1900-ban született – hogy még villamossal jártak Pozsonyba, illetve Bécsbe. Nem tévedés, villamossal, ahogy Hódmezővásárhelyről manapság Szegedre. Tehát, ezek a családi gyökerek meghatározóak voltak. Felfogásom szerint a Kárpát-medence egy és oszthatatlan, a Szent korona népei vagyunk mindahányan, akik őshonosak. A magyar törvények szerint 100 év folyamatosan való ittlakás az őshonosság feltétele. A határok, uralkodó nemzetek változnak, ám az egymásrautaltság állandó. Ez a felfogásom az együtt élő nemzetekkel kapcsolatban. Magyarországon és a Kárpát-medencében egyaránt te vagy az egyik leghitelesebb szakértője, kutatója a hazai nemzetiségek életének, sorsának. Mi mondható el jelenleg az itt élő 13 nemzetiség jogairól, közművelődési és kulturális életéről? 1993-ban, majd 2011-ben nemzetiségi törvényt hoztak Magyarországon, ez a legjobb Szent István-i hagyományokhoz nyúl vissza. Egyenrangú közösségnek tekinti mind a tizenhármat és a kulturális autonómia legkülönbözőbb formáit biztosítja számukra. Ez jelenti az anyanyelvi oktatást, művelődést, sajtót, intézmények alapítását, illetve meglévő intézmények átvételét. Európában egyedülálló az a demográfiai tény, hogy Magyarországon nem csökkent, hanem nőtt két népszámlálás között a nemzetiségek lélekszáma, nyilván ebben a megnövekedett szabadság foka, a jó közérzet is szerepet játszik, de az is, hogy a támogatások bizony lélekszámokhoz, a demográfiai bevalláshoz vannak kötve, így nagyon komoly szervezés is volt az utolsó népszámlálás előtt, hogy minél többen vallják nemzetiséginek magukat. Az országgyűlési képviselet is egy új fejlemény, tulajdonképpen az egyik közösség tudta teljesíteni a szavazatok megfelelő számát, ahhoz, hogy teljes jogú képviselője legyen: ez a németség. A másik 12 pedig úgynevezett szószólót küldhet, ami gyakorlatilag ugyanazokkal a jogokkal rendelkezik: kifejthetik a véleményüket a nemzetiségeket illető kérdésekben, bizottságokat alakíthatnak, javadalmazásban is egyenlő az elbírálásuk. Ez az erősödő öntudat azt jelenti, hogy igazán már csak rajtuk múlik, hogy meddig maradnak nemzetiség. Összehasonlítható-e a Trianonban elszakított magyar nemzetrészeken élő, határon túli magyarság és a magyarországi nemzetiségek élete, sorsa, jogai? Van-e valamiféle hasonlóság közöttük, vagy egészen más kategóriáról beszélünk a két esetben? Nagyságrendileg, történetileg és szociológiailag is más képlet a kétféle kisebbség. A határon túli magyarság kényszer-kisebbség, tehát gyakorlatilag a megkérdezésük nélkül, békediktátum során váltak nemzetiséggé a szomszéd országokban. A hazai nemzetiségek egy része különböző történelmi időszakokban kért bebocsátást Magyarország területére. Például vallásüldözés következtében, vagy a török kiűzése után az elnéptelenedett területekre, országon belüli, vagy kívülről érkező migrációs csoportként érkeztek, például a Bánságba, az Alföld más részeire, a Partiumba. Valóban mások a jellemzők, ugyanakkor emberi jogilag nem szabad különbözőképpen viszonyulnunk hozzájuk, nincs kétféle mérce. Mélyen keresztény nemzeti és magyar érzelmű, gondolkodású ember vagy. Mit jelent neked a nemzet és a hit? A kettő összefügg egymással? Most saját hitem gyökereiről: apai ágról unitárius és református őseim vannak, anyai ágról katolikusok. Magamról tudom, hogy ezt ökumenikus módon tudom egyesíteni, keresem azt, ami közös és nem azt, ami elválaszt. Fiatalabb koromban protestáns lelkületű katolikusként határoztam meg magamat, ami körülbelül 30 éve reformátussá válásomat is elősegítette. Gyermekeimet már tudatosan protestáns egyházi iskolába írattuk. Soha nem vagyok hajlandó kijátszani egymás ellen a különböző hiten lévő testvéreimet, amikor ekkora támadásnak vagyunk kitéve akár európai, akár távolabbi földrészek más vallású egyéni és politikai irányzatú részeiről. Sajnálom azokat a honfitársaimat, akik kozmopolita módon eladják vagy tagadják a nemzethez való tartozásukat, és csak közvetlenül az emberiséghez óhajtanak tartozni. Véleményed szerint hogyan lehet ma megvédeni Európában a nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket, eszméket? Egyfelől minden magyar felelős minden magyarért: ez az összetartozás a legtermészetesebben kell, hogy működjön. Ugyanakkor, amikor a nyugat feladja azokat az értékeket, amelyeken Európa sok évszázada nyugszik. Mi, akik megtapasztaltuk a négy évtizedes kommunista diktatúrát, sokkal épebb veszélyérzettel és reflexekkel rendelkezünk. Szeretnénk megmaradni, nemzetnek, keresztyénnek, a férfi-nő szeretetén alapuló család tagjának, egyenrangú kapcsolatokat ápolni úgy a nemzetrészekkel, és szomszédainkkal, mint a Nyugattal és a Kelettel. Létkérdés az összetartás a szomszédságunban élőkkel, külön-külön különlegesek vagyunk, együtt komoly erőt képviselünk. És megvan az esélye, hogy mi, itt a Visztula, a Moldva, a Duna, a Száva és az Olt mentén leszünk az igazi európaiság átmentői egy jobb korba. Nem kétséges, hogy felelősek vagyunk egymásért, mi, határokkal szétszakított magyarok. Ezt az összetartozás-tudatot erősítenünk kell. A szolidaritásról egyénenként és nemzetként, országonként is gondoskodnunk kell. Mindenki, szerte a világon, aki magyarnak vallja magát, ehhez a nemzethez tartozik.
