A festő nyomot hagyott a XX. századon emberként és művészként egyaránt, még akkor is, ha szabadságszeretetét, szuverén alkotó szellemét, személyiségét nem tűrte a zsarnoki kor. A hiánypótló albumot az Örmény Katolikus Lelkészség közösségi termében mutatták be.
A művész felesége, Nuridsány Mimi az album előszavában így fogalmaz: Nem véletlen, hogy az előszó megírására magam vállalkoztam, művésztársai, méltatói és barátai helyett. Az életmű felkutatásával magam foglalkoztam évtizedeken keresztül. Ám a halála óta eltelt időszak egyetlen napja sem múlt el anélkül, hogy a kegyetlen világ módszerivel – amelyben éltünk – próbáltam volna megbékélni. Máig igazságtalannak érzem korai távozását e földi létből. Szabadságszeretete és szuverén alkotó szelleme nem hajolt meg az erőszaknak. Természetesen ez nem maradt megtorlás nélkül. Legközelebbi tanúja voltam tönkretételének. Az embert próbáló években igyekezett úrrá lenni az alig elviselhető nehézségeken, és fiatalos hévvel alkotni, annak ellenére, hogy a rendszer minden eszközt felhasznált tehetsége módszeres felmorzsolására. 1956 után nem vehetett részt pályázatokon, semmiféle ösztöndíjat nem kapott. Egzisztenciális lehetőségeinek szűkülése az érzékeny embert, a tehetséges művészt nagyon megviselte. Hiába várták Párizsban, útlevélkérelmét rendre visszautasították. Megfigyelésére 1957-ben egy III/III-as ügynököt állítottak, aki – mint ahogyan ez később kiderült – egész baráti köréről, írókról, költőkről, zenészekről, képzőművészekről jelentett. Később, közülük többen – akik megérték a változást – Kossuth-díjat kaptak. A besúgó Nuridsány Zoltán évfolyamtársa, a baráti köréhez tartozó festő, Sch. Erik volt. Ezekkel a módszerekkel sikerült életét és munkásságát derékba törni. Ám Nuridsány Zoltán sokirányú tehetsége kibontakozott, gúzsba kötve is.
Bár nem futhatta be azt a pályát, amelyre tehetsége predesztinálhatta volna – főiskolásként részt vehetett az Európai Iskola kiállításain, Szőnyi István pedig örökösének tekintette, római ösztöndíjasként felfigyeltek rá -, mégis megalkotta életművét magyarként és magyarörményként egyaránt. Ezért fontosnak tartom, hogy munkássága egy összegző albumban megjelenjen, hiszen Nuridsány Zoltán nyomot hagyott a XX. századon emberként és művészként egyaránt, még akkor is, ha szabadságszeretetét, szuverén alkotó szellemét, személyiségét nem tűrte a zsarnoki kor.
Életművének felkutatása és feldolgozása élveboncolás volt a javából, és eddig is több évtizedet ölet fel. Nuridsány Mimi, a művész felesége eddig 21, nagy szakmai érdeklődést kiváltott kiállítást rendezett a felkutatott és megtalált művekből: Zebegényben, Balatonalmádiban, Dunakeszin, valamint Erdélyben, Csíkszépvizen az Örmény Kaszinóban és Csíkszeredán a Mikó várban, valamint Örményország fővárosában, Jerevánban.
A rendszerezett életmű-katalógus összeállításában a kutatómunka mellett fontos szerepe volt a kiállításának megrendezésében és megnyitásában közreműködő szakemberek és kortárs művészek értékítéletének, valamint az érdeklődő látogatók visszajelzésének. Nuridsány Zoltán méltatói évtizedeken keresztül vallották, hogy rendkívül érzékeny, komoly tehetség volt, és erről mindazok meggyőződhetnek, akik kezükbe veszik a most megjelent, a XX. századi művészpályát felidéző albumot.
Az albumot Benedek Katalin művészettörténész mutatta be. Mint fogalmazott, a kiadvány nemcsak Nuridsány Zoltán műveibe enged betekintést, hanem az ’50-es évek belső bugyraiba is. Különös erénye a képanyag, így együtt, először megjelenve. Mint mondta, a monografikus emlékező könyv feladata tárgyilagosan felvillantani azt az időszakot, amelyben a művész élt és alkotott. Nuridsány Mimi évtizedes munkával kutatta fel az alkotásokat és megmutatja egy érzékeny művész hiteles műveit: mértéktartó egyéni hangú megemlékezése Zoltánhoz méltó.