Képviselői

1952-ben születtem Budapesten. Anyai ágról római katolikus, dél-magyarországi magyar és olasz felmenőkkel rendelkezem. A magyarörmény gyökerű báró dr. Urmánczy Nándor politikus, író családjához is tartozom. Apai ágról aranyosszéki unitárius és udvarhelyi református székely őseimre lehetek büszke. Kolozsvári születésű nagyapám Trianon után menekült Csonka-Magyarországra. E meghatározottságok egyértelművé tették már diákkoromban, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodjam, s tegyek is ezért. Egyre jobban megismertem a Kárpát-medence elszakított magyar területeinek történelmét, földrajzát, népi és magas kultúráját, rendszeresen felkerestem Erdély, a Felvidék és a Délvidék tájait. Zenei anyanyelvemet a Budapest-kőbányai Tamási Áron székely népdalkörben sajátítottam el s ott lehettem a táncház-mozgalom bölcsőjénél is.

Földmérő szakos építőmérnöki diplomámat a Budapesti Műszaki Egyetemen, a művelődésszociológusit pedig az ELTE BTK-n szereztem. Egyetemi doktori disszertációmat szintén az ELTE Szociológiai Intézetében védtem meg 1982-ben, az akkor használatos romániai és csehszlovákiai magyar történelemtankönyvek összehasonlító elemzéséből.

A Kárpát-medence magyar és nem magyar nemzetiségeivel, a közösségi identitás kérdéseivel, a közép- és kelet-európai népek kapcsolattörténetével, a kisebbség és a kultúra összefüggéseivel négy évtizede foglalkozom kutatóként, oktatóként és konferenciák, programok, nagyrendezvények szervezőjeként. Tanítottam három egyetemen, a felnőttoktatásban 1978 óta folyamatosan veszek részt, a 80-as években a Szent László Akadémia Kárpát-medencei Régió Tanszékét is vezettem. Több száz tanulmány és cikk szerzője vagyok, önálló köteteim száma 13, emellett mintegy félszáz tudományos, ismeretterjesztő és szépirodalmi könyvet szerkesztettem. A Magyar Néprajzi Társaság „A Magyarországi Nemzetiségek Néprajza” című többnyelvű kiadványsorozatát kilencedik éve főszerkesztőként jegyzem – eddig huszonöt kötet (közöttük az örmény vonatkozásúak is) őrzi a kezem nyomát. 2008-ban a nemzetiségekért végzett szakmai munkámat Pro Ethnographia Minoritatum Emlékéremmel ismerték el. A Honismeret folyóirat szerkesztőbizottságában három évtizede veszek részt.

1989-ben – addigi szakmai teljesítményem alapján – a nemzetiségpolitikai rendszerváltozás első kormánytisztviselőjéül hívtak. 2015. évi nyugdíjba vonulásomig a Miniszterelnökségen és a nemzetiségekért felelős mindenkori minisztériumokban töltöttem be tisztségeket, végigjárva a közigazgatás lépcsőfokait a tanácsosi fokozattól a főosztályvezetői, főtanácsadói címig. Minisztériumi nemzetiségi munkám során igyekeztem elősegíteni, hogy a 2011. évi nemzetiségi törvényben az örménység egyenrangú nyelveként ismerjék el a magyart is. Az EÖGYKE elnök asszonyának a felkérésére 2014-től feleségemmel intenzíven segítettük a „Velünk élő kultúrák: örmények” c. középiskolás tanulmányi verseny előkészítését és lebonyolítását. A közösség értékteremtő történetében elmélyülve olyan ismeretekre tettem szert, hogy terjedelmes tanulmányokat és előadásokat is szenteltem a kérdésnek.

Közép-európai jártasságom, a határon túli magyar és valamennyi hazai nemzetiség ügyeiben való elkötelezettségem okán elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy – amit kormánytisztviselőként nem tehettem meg – tevőlegesen bekapcsolódjam a nemzetiségi önkormányzati munkába. Családi kötődésem okán is egyértelmű, hogy a felhalmozott szakmai tapasztalataimat, szervezőkészségemet és kapcsolatrendszeremet az erdélyi örmény gyökerű csapat javára kell, hogy kamatoztassam. Mivel bizalmat szavaztak nekem, egyfelől mindent megteszek, hogy elősegítsem annak a méltatlan helyzetnek a javítását, amit a hazai örménységen belül a zöm: a magyarörménység hosszú évek óta elszenved. Másfelől pedig – mivel közösek az ügyeink – a keleti örménység arra nyitott tagjaival is természetszerűleg törekednem kell az együttműködésre.