Önkormányzatunk támogatásában látott napvilágot a 19. századi örmény származású Törös Tivadar Áfgánistán Vártán levelei című műve

Egy szamosújvári polgár történeteinek margójára

Önkormányzatunk támogatásában 2019 októberében látott napvilágot a 19. századi örmény származású Törös Tivadar Áfgánistán Vártán levelei című műve, első ízben kötetbe rendezve. A Kali Kinga író, antropológus által szerkesztett hiánypótló könyvet Bodrogi Gyulának, a nemzet színészének szórakoztató közreműködésével mutatták be október 12-én, hasonlóan hangos sikerrel, mint ami a sorozat első örmény irodalmi kötetét, Pálffy Gyula Szenkovits Marci mókái című művét övezte. A Romanika Kiadó gondozásában megjelent tárcagyűjtemény – akárcsak az előzőleg kiadott anekdotagyűjtemény – minden nagyobb könyváruházban kapható.

Kali Kinga, az örmény származású diaszpóra-kutató a prae.hu művészeti portálon ír az általa szerkesztett és bőséges jegyzetanyaggal ellátott Áfgánistán Vártán levelekről, valamint a korszakot jellemző háttérinformációkról. Mint ahogy esszéjében olvasható: „az Áfgánistán Vártán levelei erdélyi örmény tematikájú kötet – a túlontúl fiatalon eltávozott, egykori szamosújvári-budapesti hírlap- és prózaíró, az örmény származású Törös Tivadar rövidebb írásait foglalja magába, anekdotikus hangvételű, humoros fiktív leveleinek java részét gyűjti egybe, amelyeket Áfgánistán Vártán szamosújvári polgár írói álneve alatt Bolond Istókhoz, mint szerkesztő úrhoz címez. Szubtilis nyelvi leleménnyel megírt, sok mulatságos utalással csipkézett, furfangos kis írások ezek a levelek, kvázi-irodalmi alkotások, majdnem-novellák, korabeli életképek, melyek immár örmény oldalról is tükrözik a 19. század végi magyar irodalomban az örmény ember karakterét.”

Kali Kinga úgy fogalmaz: „Míg a Romanika Kiadónál megjelent örmény tematikájú irodalmi sorozat előző kötete, a Pálffy Gyula által jegyzett Szenkovits Marci mókái a magyar oldalt, a külső szemlélő magyar író által megrajzolt örményportrét képviselte, ezek az évtizedekkel korábban fogant szövegek megmutatják, hogyan beszélhettek, hogyan élhettek az asszimilációs folyamatnak ebben a periódusában Szamosújvárt az örmények – Törös főhősének levelein keresztül idézi meg a közhangulatot, amely a korszakot általánosan jellemzi az örmények számára, villantja meg azokat a problémákat, amelyekkel ők küszködtek.”

A kötetben szereplő írások egy olyan korszakról szólnak, mikor „a nyelvvesztés a 19. század végéig kiteljesedett, a valláscserékkel járó vegyesházasságok is az asszimiláció javára billentették a mérleget. A jogi integrációt követően elmosódott a határ a kereskedők és a rendek között: a gazdagabb örmények birtokokat, nemességet vásároltak, és már az 1840-es évektől magyar neveket vettek fel. Magyarokká akartak lenni – az 1848-as forradalomban való részvétel is méltán bizonyítja, mennyire fontos volt számukra jó magyarnak lenni. Áfgánistán Vártán, a fiktív szamosújvári polgár története nagyjából ebben a történelmi időszakban kezdődik – egy olyan korban, amikor az erdélyi és magyarországi örmények identitása immár plurálisnak nevezhető: politikailag magyar, kulturálisan örmény; egész pontosan az 1867-es kiegyezés utáni zűrzavarban, Tisza Kálmán miniszterelnökségének idején. Fontos periódus ez az örménység szemszögéből, mivel hiába beszélünk esetükben természetes beolvadásról, mindez mégis asszimilációs sokkal jár a közösség egyedei számára.”

Végül az olvasó megismerheti Áfgánistán Vártán ars poeticáját: „szavaiban több ízben is tetten érhető az armenizmus központi üzenete, ahogy Az örményben mondja:
»Armenopoliszban már ez mindig így van, mert bölcs politika a gasztronómia, magyarabbak a magyarnál mi vagyunk, s a templomban és a boltban a szívünk magyarul dobban halálig, ilyen csendes, ilyen hű generáció, csak egyedül mi vagyunk, örmény náció.«”