Fővárosi Örmény Önkormányzat

Tíz év után, az örmény összefogás jegyében új önkormányzati testület kezdhette meg munkáját 2024-ben a fővárosban.

Templomi napok – Jótékonysági vásár a templomkertben

Mária mennybevételének Ünnepe alkalmából, Bedros Marashlian atya kezdeményezésére hagyományteremtő jótékonysági rendezvényt szervezett az örmény közösség, melynek első napja zajlott ma az Orlay utcai örmény templom kertjében. Zene, örmény tradicionális tánc, és a legkisebbeknek ügyességi játékok, arcfestés, gyöngyfűzés és ékszerkészítés. A mai délutánon és estén a Hawk táncegyüttessel táncolhattunk és a Komitasz kvartet kiskoncertjét hallgathattuk meg.  A szombati nap néhány falat reggelivel kezdődött, aztán kirakodtuk a vásár apróságait, előkészítettük a muszaler-i ( Musza Dagh) harisszát, ami egy hagyományos csirkehúsos, búzás kása, a faszenet, nyársakat. Gyöngyözött a jégkása masina üvege, és érkeztek a családok, gyerekek, szülőkkel és nagyszülőkkel. Játék, kézművesség, rajz és zene, a nap végén pedig elvitték a tombola fődíjait is. Köszönjük Bedros Marashlian Haddad -nak, hogy megnyitotta a templom kertjét az örmény családok előtt, a fellépő művészeknek és mindenkinek, akik munkájukkal részt vettek a három napos rendezvény lebonyolításában, és mindazoknak, akik adományaikkal hozzájárultak a templom működéséhez. A rendezvény lebonyolításában, melyből szeretnénk hagyományt teremteni, a teljes örmény közösség részt vett, köszönet az Országgyűlés Örmény Szószólójának, Az Országos Örmény Önkormányzatnak, a Fővárosi Örmény Önkormányzatnak, dr. Abkarovits Géza, tiszteletbeli magyarországi, örmény konzulnak, A Fővárosi Örmény Önkormányzatnak, a Yerego étteremnek, Gevorknak és Hripsimének, az Örmény Kulturális Központnak, az Urartu Örmény Színháznak, a kerületi és területi örmény Önkormányzatoknak.  

Hurrá nyaralunk! – Örmény Gyermektábor

Az örmény gyerkőcök az egész tanévet simán eltöltenék itt Kabókapusztán, ha lenne olyan suli, ahol  kötelező tananyag a lovaglás, pancsolás, kalózhajózás, szabadeges csillagászat, éjszakai rémtúrázás, felsőfokú fagylaltelemzés, nemzetközi dinnyemeózás, kreatív lufihajtogatás, tudományos gyöngyfűzés, hennafestés, íjászat és festékgolyós paint ball lövészet , de hát minden jó véget ér egyszer. Az emlékek viszont örök életre szólnak. Az Országos Örmény Önkormányzat rendezésében megvalósult Örmény Gyermektábor szervezői köszönetet mondanak a színes és gazdag programokért, segítségért és támogatásért, melynek köszönhetően idén is ilyen festői helyszínen és körülmények között ingyenesen nyaralhattak az örmény gyerekek. A képek magukért beszélnek. Jövőre találkozunk ugyanitt: Köszönet a Dr. Abkarovits Géza, tiszteletbeli örmény konzulnak, az Országgyűlés Örmény Szsószólójának, az Országos Örmény Önkormányzatnak, a Fővárosi Örmény Önkormányzatnak, a Szegedi-, XVII. kerületi-, Erzsébetvárosi-, Székesfehérvári-, Kispesti-, Kőbányai-, Belváros lipótvárosi-, Pécsi-, 13. kerületi-, XX. kerületi Örmény Önkormányzatok, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, az Örmény Kulturális Központ támogatását, valamint önkénteseink, pedagógus segítőink munkáját, nem utolsó sorban Vezér és Cukor lovacskák kitartó ügetését a naplementében, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a tábor.