Fővárosi Örmény Önkormányzat

Útnak indítottuk az I. Kárpát-medencei Székely és Magyarörmény Fesztivált.

Kiállítások, koncertek, táncház és előadások várták az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon

A Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön megrendezett esemény elsősorban a magyar identitást erősítő összejövetel volt. Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke elmondta: a fesztivál a magyarságot és az összetartozást szimbolizálta, mert a csángó, székely és magyarörmény kultúrkör nem különíthető el a magyar kultúrától.

A Márton Áron Emlékév kapcsán a fesztiválon megemlékeztek a nagy püspökről, erdélyi főpásztorról: előadással és rendhagyó misével tisztelegtek emléke előtt. Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó – a rendezvény fővédnöke – önálló estet adott, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatta be, fellépett Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók részt vehettek egy hagyományos csángó lagzin, fáklyás körmeneten, fegyverbemutatón, megtekinthették A Lovasíjász című filmet, Páll Ágoston kerámiakiállítását, Kabdebó János fotóművész tárlatát, valamint meghallgathatták a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét. A fesztiválnak négy helyszín adott otthont, amelyek között csángó lovasokkal és lovaskocsival lehetett közlekedni.

Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tartott előadást.
A rendezvény keretei között indították útnak az Erdélyben és Magyarországon közel egy évig tartó „Egyél jót, tegyél jót!” jótékonysági gasztronómiai mozgalmat is, amelynek fővédnöke Pataky Attila rockzenész, az EDDA frontembere. A mozgalomhoz csatlakozók az ezeréves magyar határnál álló Rákóczi-vár, valamint a csíkszépvízi és a budapesti örmény katolikus templom felújítását támogathatják. Másik fontos cél a hagyományos magyar konyha népszerűsítése: a részt vevő éttermek, séfek újrafogalmazhatják a magyarörmény, csángó, székely és magyarországi tradicionális ételeket. Esztergály Zófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke, a mozgalom elindítója szerint ezzel nemcsak megismerhetjük egymás hagyományos ételeit, hanem az éttermek ismét használhatják a már elfeledett alapanyagokat, többi között a kecske-juh-bárány, vagy halhúst.

Az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztivál látogatóinak már lehetőségük volt a magyarörmény, csángó, székely és magyarországi ételkülönlegességek megismerésére: tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, tradicionális erdélyi almás, tárkonyos pecsenyét és muszakát és kóstolhattak.

A magyar identitást erősítő eseményt a szervezők a későbbiekben minden évben megrendezik.