Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Fővárosi Örmény Önkormányzat október 6-i rendezvényét Dr. Vas Imre parlamenti képviselő, a honvédelmi bizottság tagja nyitotta meg ünnepélyes keretek között.
A kormánypárti politikus megnyitójában beszélt a hazaszeretetről, példaként megnevezve a vértanúk és a szabadságharcosok jellemét, mondván: a jelen és a jövő is a 15 milliós magyar nemzet védelmét vetíti előre. Kitért az összefogás erejére, valamint arra, hogy mi magyarok sosem tűrtük az elnyomást és kizsákmányolást, olyannyira, hogy élő lelkiismeretei voltunk mindig is Európának. Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke felhívta a figyelmet az aktuális kihívásokra, köztük a migránsválságra, valamint rámutatott arra, hogy tanulva a múltból, tudatosan kell élnünk. Nem szabad elhinni mindent, bizony körbe kell járni azokat a kérdéseket, amelyek befolyásolják szubjektív életünket, amely szimbiózisban van a nemzet és az ország politikájával – fogalmazott, hozzátéve: napjainkban tisztán látszik, hogy egy ország sorsát bizonyos lobbyk hogyan próbálják manipulálni akár külföldről is. Észnél kell lennie mind a kormánynak, mind a lakosságnak ahhoz, hogy hatékonyan meg tudják őrizni saját szuverenitásukat és közösségüket, a hagyományokat. Szerencsére a magyar kormány élen jár ebben, de mi sem ülhetünk ölbe tett kézbe. A jövő bármit hozhat – emelte ki az elnök.
Az eseményen ezt követően Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára ezredes tartott előadást az apai ágon örmény-székely, anyai ágon székely kisnemesi származású Czetz Jánosról, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokáról.

A következőkben előadásának első részét olvashatják.

Siposné prof. dr. Kecskeméthy Klára: Az aradi vértanúk és Czetz János honvédtábornok

167 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án Aradon végezték ki az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnököt. A kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság nemzeti gyásznap keretében évről évre megemlékezik.

A magyar honvédseregek augusztus 13-án, Világosnál az oroszok előtt tették le a fegyvert, utána megkezdődtek a tárgyalások I. Miklós cárral az orosz fogságba esett tisztek átadásáról. A cár könyörületességre intette a fiatal Ferenc Józsefet, de a császár mindenképpen példát akart statuálni a szabadságharc vezetőivel, azonban még ő is elutasította Haynau kérését, hogy a foglyokat statáriális eljárás keretében végezzék ki.

A 13 honvédtiszt elleni eljárást Aradon, Karl Ernst törzsbíró vezetésével folytatták le. A bíróság az aradi tizenhármakat két szempont alapján választotta ki: egyfelől mindegyikük a császári hadsereg tisztjeként kezdte katonai pályafutását, másfelől mindegyikük önálló seregtesteket vezetett. A haditörvényszék elé állított tisztek elleni vád elsősorban fegyveres lázadás volt, amit az1849. április 14-i Függetlenségi Nyilatkozat kiadása után, a szolgálatban maradók esetében felségárulásnak minősítettek. Az eljárás több szempontból is koncepciós jellegű volt, hiszen Haynau körében már a tárgyalások előtt döntöttek a halálos ítéletről. A vizsgálat során a vádlottak nem részesültek méltányos eljárásban, a vád képviselte a védelmet is, vallomásaikat csak kivonatosan rögzítették, az ítéletet kihirdetése után két nappal végrehajtották az ítéletet.

A törvényszék – Haynau kívánságának megfelelően – szeptember 26-án valamennyi honvédtisztet kötél általi halálra ítélte, négy fő ügyében azonban Karl Ernst enyhítésért fellebbezett Haynauhoz, aki Lázár Vilmos, Dessewffy Arisztid, Schweidel József és Kiss Ernő esetében az ítéletet golyó általi halálra változtatta. Az enyhítést az első két esetben az indokolta, hogy Dessewffy és Lázár az osztrákoknak adták meg magukat, Schweidel és Kiss pedig viszonylag jelentéktelen szerepvállalása miatt részesült ebben a főparancsnoki „kegyben.” A 13 mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kint hagyták a vesztőhelyen a holttesteket. Az elrettentés nem érte el a célját, a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre leróni a kegyeletüket.

Az 1848‒49. évi forradalom és szabadságharc leverése után, a megtorlás elől magyar katonák tömegei hagyták el hazánkat, és szóródtak szét a világban. Az emigráns katonák különböző országokban töltöttek be magas katonai beosztásokat (Prágay János, Radnich Imre, Schlesinger Lajos), vettek részt háborúkban, polgárháborúban (Asbóth Sándor, Kuné Gyula), értek el tudományos sikereket, voltak részesei ismeretlen területek földrajzi felfedezésének, térképezésének (Czetz János, László Károly) vagy váltak sikeressé az élet számos más területén (Türr István, Verebély Imre).

A magyar hadtörténelem jeles személyisége, Czetz János honvédtábornok szülőhazájában, Európában és Argentínában is ismert. Czetz János, Bem táborkari főnöke, a kitűnő stratéga, szervező, térképész, földmérő élete viharos eseményekben és nyugalmasabb időszakokban, újrakezdésekben bővelkedett.

Az Örmény Önkormányzat húsz évvel ezelőtt 1996. október 6-án jelentette meg Kedves Gyula Czetz János a szabadságharc legifjabb tábornoka című könyvét. A Magyar‒Örmény Könyvtár sorozatban 2001-ben és 2004-ben jelentek meg Czetz János életrajzi írásai Emlékezéseim, valamint az Utazás Spanyolországban.

Az apai ágon örmény-székely, anyai ágon székely kisnemesi származású ifjabb Czetz János 1822. június 8-án született. Katonacsaládba született, ami egész életét meghatározza. Édesapja, a 11. székely huszárezredben harcolta végig a Napóleon elleni háborúkat. Párizsból magával hozott egy iránytűt, amellyel négyéves fiát megtanította tájékozódni. Az iránytű meghatározó eszköz maradt egész életében, egyrészt tévedhetetlenül mutatta a helyes irányt, másrészt a megélhetését jelentette.

Apja korai halála után Czetz János 1829-ben a kézdivásárhelyi Nemzeti Katonai Nevelőintézetbe került, amelyet a székely határőr ezredek számára alapították. Az öt évfolyamon számtant, katonai földrajzot, földmérést, fegyvertant, szurony- és kardvívást, latin és német nyelvet tanult, katonai gyakorlatokat végzett. Az iskola sikeres elvégzése után, 1834 októberében alapítványi helyet nyert a bécsújhelyi Theresianumba. A képzési idő hét év volt, de a legkiválóbbaknak lehetősége volt a nyolcadik év elvégzésére is. Czetz a legjobb hallgatók közé tartozott, zászlósként elvégezte a nyolcadik évet is, és 1842-ben az osztrák hadsereg első osztályú hadnagya lett.

A tiszti pálya

Pályakezdő tisztként a 62. (Wacquant-Geozelles) sorgyalogezred 3. zászlóaljához került, amely Brassó közelében állomásozott. Feladatai közé a Tömösvári- és a Törcsvári-szorosok csempészútvonalainak ellenőrzése tartozott.

Pályája kezdetén szembesült azzal, hogy a magyar nyelv csak nehezen követette a katonai terminológiát, ezért gyűjtő és rendszerező munkába fogott. 1843-ban jelent meg a Magyar hadnyelvtan című könyve, ami a kitűnő katonai kézikönyv volt.

Olyan neves hadtudós elődökkel együtt említhetjük a nevét, mint Tanárky Sándor és Kiss Károly. Tanárky Sándor a Magyar Tudományos Akadémia első hadtudományi rendes tagja volt. Az akadémiai székfoglaló beszédében az alábbiakat mondta: „Tekintetes Tudós Társaság! Fogadd be kebledbe az eddig nálunk hontalan hadtudományokat, ápold őket azon gyöngédséggel, mellyel a tudományok más ágait ápolni szoktad”. Az Akadémia által kiadandó hadtudományi műszótár munkálatához hozzálátott, az 1839. december 29-i halála a befejezésben megakadályozta. Említsük meg Kiss Károly katonatiszt, hadtudós, hadtörténész, költő, író, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját. Katonatisztként részt vett a napóleoni háborúk több ütközetében, majd az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban is fontos szerepet vállalt, mint a nemzetőrség szervezésével megbízott főtiszt. Általános hadtudományi munkáival tüntette ki magát. A nevéhez fűződik az első magyar nyelvű Hadi műszótár: Magyar-németül és német-magyarul megírása 1843-ban.

Czetz János jelentősen megelőzte a korát, majdnem harminc évvel. A Ludovikán Akadémián az oktatás 1872-ben nehéz körülmények között, katonai hagyományok és taneszközök, magyar nyelvű tankönyvi bázis nélkül kezdődött el. A Ludovikán nem egyszerűen arról volt szó, hogy csak meg kellett írni a tankönyveket, hanem arról is, hogy nem volt elegendő mennyiségű magyar nyelvű katonai szakirodalom sem. Ki kellett alakítani azt a szaknyelvet is, amit a tanulmányokban és a tankönyvekben egyaránt használni, illetve tanítani kellett. Nem volt minden fogalomra szakkifejezés, hiszen a magyar nyelv csak 28 évvel korábban, az 1844: II. törvénycikkben nyerte el az államnyelvi státuszát. A katonai szaknyelvi szókészlet is német nyelven gyarapodott. A magyar nyelvújítási mozgalom sem foglalkozott a katonai szaknyelv kialakításával. Ebben a munkában úttörő szerepük volt a Ludovika tanárainak, kiemelkedő szerepe volt ebben a Ludovika Akadémia Közlönyének.

1844-ben főhadnaggyá léptették elő. Átkerült a Budapesten állomásozó II. zászlóaljhoz zászlóaljsegédtisztnek, majd vissza Erdélybe, Gyulafehérvárra. A Theresianum elvégzése után négy évvel kérte felvételét a vezérkarhoz. A felvételnek három fontos feltétele volt: a katonai akadémia kiváló eredménnyel történt elvégzése, legalább négyéves csapatszolgálat és a sikeres felvételi vizsga. 1847 májusától a fiatal Czetz Bécsben, a császári és királyi táborkarnál szolgált. A Katonai Térképészeti Intézetbe került, ahol tökéletesítette a térképrajzolását, csillagászati számításokat végzett, széleskörű gyakorlati tapasztalatokat szerzett. Lefordította németre Fényes Elek Magyarország leírása című, 1847-ben megjelent kétkötetes munkáját.

1848 júniusában Czetz főhadnagy már Pesten, a minisztérium indulási és elhelyezési osztályán teljesített szolgálatot. Hamarosan az Országos Honvédelmi Bizottmánynál lett katonai fogalmazó. 1848 októberében a vezérkari őrnaggyá előléptetett Czetz Jánost Erdélybe küldték, ahol Baldacci Manó táborkari főnöke lett. Baldacci leváltása után ideiglenesen az erdélyi csapatok vezetésével bízták meg, amelyet újjászervezett. Ezt követően az új parancsnok, Bem József altábornagy táborkari főnöke lett, egyben kinevezték alezredessé. Az 1849. február 9-ei piski ütközetben Czetznek meghatározó szerepe volt. Az erdélyi hadjáratban mutatott kiváló teljesítményéért előbb ezredessé, majd május 8-án tábornokká nevezték ki. Lovasbalesete miatt az oroszok elleni harcokban már nem vett részt.

Az előadás második részét olvashatják.
Siposné dr. Kecskeméthy Klára: Az aradi vértanúk és Czetz János honvédtábornok

II. rész

Az európai emigrációs évek

A szabadságharc bukása, a világosi fegyverletétel derékba törte a fényesen induló katonai pályáját, de elkerülte az Aradon kivégzettek szomorú sorsát. Erdélyből előbb Magyarországra, majd Bécsen keresztül Hamburgba menekült. Onnan 1850 nyarán Hannover, Köln és Brüsszel érintésével Párizsba ment, ahol csatlakozott a Teleki László gróf által vezetett emigrációs bizottsághoz, amelynek egyik legtevékenyebb, meghatározó alakja lett. A Londonban és Párizsban töltött évek során végig azon munkálkodott, hogy a nagyhatalmak segítségével a magyar emigráció újrakezdje a szabadságharcot. A szabadságharc szellemét azzal is ápolta, hogy Hamburgban kiadták német nyelven Bem erdélyi hadjáratáról szóló jegyzeteit.
Az európai évek során megismerkedett az argentin Basilia Ortiz de Rosas-val, feleségül vette. Ez a döntés egy életre meghatározta a sorsát. Amikor 1860 májusában elhagyta Európát a családjával, akkor Czetz János sem gondolta, hogy ezzel a döntéssel örökre elhagyta az öreg kontinenst. Buenos Airesben 1860 októberében levizsgázott földmérésből, ez biztosította a családja megélhetését, földméréstől tartotta el magát. 1862-ben Emilio Mitre tábornok, Buenos Aires provincia kormányzója megbízta az Azul-környéki nagybirtokok telkeinek felmérésével.

Első műszaki alakulat Argentínában

Az argentin elnök és a hadügyminiszter segítségével kinevezték a katonamérnöki osztály parancsnokává ezredesi rendfokozattal. A Paraguay elleni háború során szükség volt egy műszaki csapattestre, amelynek felállításával Mitre elnök Czetz Jánost bízta meg. Az argentin hadsereg első műszaki alakulata a mai napig tisztelettel adózik az emlékének.

1866-ban találkozott régi 1848-as bajtársával, Asbóth Sándorral, aki az Egyesült Államok argentínai, majd uruguayi nagykövete lett. Asbóth 1868. január 21-én Buenos Airesben halt meg, ez nagyon megviselte Czetz Jánost, a munkába menekült.

Pampakutató

Feltérképezte a brazíliai, illetve a paraguayi határvidéket, elkészítette Santa Fe város vasútvonallal történő összekötésének terveit Esperanza és San Germino vidékével.

Sarmiento elnök és a hadügyminisztere elhatározta, hogy Cordobától és Santa Fétől délre, valamint Buenos Airestől nyugatra kiszélesíti a határvonalat, azért hogy az indiánok ne törhessenek be rajta. Czetz a Cordobai Topográfiai Intézetben az érintett területre vonatkozó adatokat és térképeket áttanulmányozta, majd elkészítette a terület térképét. Javaslatot tett a terület Rio Quinto folyóig történő elfoglalására és kijelölte az őrhelyek kiépítésének helyeit. Életrajzi írásában erről így ír: „Kijelöltem Santa Fé tartomány déli határpontjait, ….ennek a hőstettnek a híre jól megérdemelt bámulatot keltett a kormány köreiben és a Buenos Aires-i újságokban… akadt olyan ember is, aki engem a legvakmerőbb Pampa-kutatónak nevezett el.”

Colegio Militar

Domingo Faustino Sarmiento elnök már 1869-ben sürgette az ország első katonai oktatási intézményének felállítását. A kormány egy különleges katonai bizottságot hozott létre annak érdekében, hogy javaslatot tegyen az új katonai iskola szervezetére és képzési struktúrájára. A kiválasztott kiváló tisztek csoportja két hónap elteltével, 1870. június 20-án kiadta az iskola alapítására vonatkozó rendeletet. A Colegio Militar (a későbbi Colegio Militar de la Nación) igazgatójának Juan Fernando Czetz ezredest nevezték ki.
A feladat rendkívül nehéz volt, mert szinte a semmiből, nagyon kevés segédeszközzel kellett létrehozni. Az első hallgatókat 1870. július 19-én vették fel. A katonai oktatási intézményben olyan katonatiszteket képeztek, akik később az argentin hadsereg dicsőségére váltak. 1874. május 24-ig, négy évig vezette az intézetet, amikor is politikai intrikák miatt távozni kényszerült.
Entre Ríosban tartományban ismét földmérői munkát végzett. 1875-ben a Topográfiai Intézet elnökének nevezték ki. Utasítást adott ki a provincia összes kerületének kataszteri felmérésére, amely Argentínában az első ilyen munka volt.

Visszaköltözött a Buenos Airesbe és a Topográfiai Intézetben mérnökként helyezkedett el. Itt ismét földmérő munkát végzett.
1884-ben megalapította az Academia Militart, emellett kinevezték a hadsereg vezérkara IV. osztályának főnökévé. Ebben a beosztásban 1896-ig maradt. Czetz visszaemlékezéseiben az Academia Militart „katonamérnöki iskolának” nevezi, a mai fogalmaink szerint hadmérnök akadémiát alapított.

Az Andok tanulmányozására vonatkozó indítványát 1893-ban terjesztette a kormány elé. A terv kivitelezésére 30 ezer pesót bocsátottak a rendelkezésére. A munkálatokban katonatisztek és egy magyar mérnök, Léderer Gyula segítette, aki később Célia lányát feleségül vette.

1891. január 19-én meghalt a felesége, ezt követően csendes visszavonultságban élt. 1895-ben az argentin hadsereg ezredeseként vonult nyugdíjba. A nyugdíjas éveiről a Budapesti Hírlap rendszeresen tudósított. A millenniumi ünnepségsorozatra haza szeretett volna menni, azonban egészségromlása miatt erre mégsem vállalkozott. Hazatérésével a politikai körök is komolyan foglalkoztak. Az 1848‒49-es honvédek nyugdíjazó bizottsága 1899. július 10-én évi 960 forint nyugdíjat ítélt meg Czetz tábornoknak. Széll Kálmán miniszterelnök évi kétezer forint nyugdíjat engedélyezett az 1848-as tábornoknak, hogy itthon megfelelő módon élhessen.

Szülőfalujában, Gidófalván nagy tiszteletnek örvendett, teljesítették a legfőbb óhaját megtalálták és rendbe tették a szülei sírját a református temetőben.
A 80. születésnapján Buenos Aires magyar közössége köszöntötte az idős tábornokot. A tábornok spanyol nyelven írt emlékiratát lefordították németre. A magyar fordítást a kolozsvári Országos Történelmi Ereklye Múzeum felkérésére Strasser Mihály hírlapíró készítette el. Az emlékiratot ‒ Czetz leírta egész pályafutását, gyerekkorát, ifjúságát, szerepét a szabadságharcban, az emigráció éveit, házasságát, majd az argentin pályafutását ‒ a kolozsvári Erdélyi Történelmi Lapok folytatásokban közölte.

A Budapesti Hírlap folyamatosan figyelemmel kísérte a tábornok életét és egészségi állapotát. A századfordulón Magyarországon már alig ismerték, rajta kívül csak egyetlen tábornoka élt akkor a legendás emlékű szabadságharcnak: Görgey Artúr. Czetz tervezte a hazautazást, de belátta, hogy a megromlott egészsége miatt az egyhónapos nagy utat már nem lett volna képes megtenni.
1904-ben haláláról méltó módon emlékeztek meg a magyarországi lapok. A szabadságharc tábornokát, az argentin hadsereg ezredesét katonai tiszteletadás mellett helyezték örök nyugalomra Buenos Aires Recoleta temetőjében, az Ortiz család sírboltjába. 1969. október 10-én a Colegio Militar de la Nación alapításának 100. évfordulóján a hamvait átszállították az akadémiára és az ottani kápolnában helyezték el. Urnája előtt díszőrség tiszteleg, mellszobra pedig az akadémia aulájában áll.

Tevékenységét és nevét mindkét hazájában nagy tisztelet övezi. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai „Czetz János” Főcsoport 1990. október 6-án leplezte le Asbóth Sándor és Czetz János Hősök és mártírok falán elhelyezett emléktábláját.

1. kép Czetz János emléktáblája Buenos Aires Chacarita temetőben
(A fényképet készítette: Dr. Tóth Gergely)

Az argentínai magyar közösség 2004. november 27-én avatta fel a Plaza Hungríát (Magyar-tér) Buenos Airesben. Az ott elhelyezett székely kaput a Magyarok Világszövetsége ajándékozta az Argentínában élő magyaroknak. A székely kapu első oldalán Czetz János magyar honvédtábornok arcképe van kifaragva, a domborművön magyar és spanyol felirat található.

2. kép Czetz János a Plaza Hungríán elhelyezett székely kapun
(A fényképet készítette: Dr. Tóth Gergely/)

Szülőfalujában, Gidófalván emléktáblát helyeztek el a községháza falán és emlékszobát alakítottak ki. A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templomkertben emléktáblát avattak az 1848‒1849-es forradalom és szabadságharc legfiatalabb tábornoka, az argentin hadsereg ezredese tiszteletére. Emléktáblája van Budapesten és Pándon is.
Tisztelgés a mártírok emléke előtt

A szabadságnak nincsen nemzetisége. A mi szabadságharcunk jó példa erre, hiszen a kivégzett 13 tábornok közül többen nem is voltak magyarok. nemcsak a magyarság, hanem minden, e hazában élő nép közös érdeke/érdeme volt a szabadság védelme. Szabadságharcunk összefogás volt, amelynek a népek megbékélése adott biztonságot és erőt.

Mártírok közül hárman – Aulich Lajos, Láchner György, Leiningen-Westerburg Károly – németek, ketten – Kiss Ernő és Lázár Vilmos – örmények, Damjanich János szerb, Knezics Károly horvát, Pöltenberg Ernő osztrák volt.

Nekünk, kései utódoknak feladatunk és kötelességünk a múlt emlékeinek megőrzése, a tiszteletadás, és az emlékezés. A mártíroknak szóló tisztelgés üzenet a méltóságról, a bátorságról, a zászló iránti hűségről, a haza iránti olthatatlan szeretetről, az emlékezésről, a megbékélésről, és a jövőről.

A Hazáért, a szabadságért mindhalálig! Nyugodjanak békében!