Hogy életünk legyen és bőségben legyen
A növekedést Isten adja
Gyerekek kapják feladatként, hogy ültessenek egy babszemet vagy valamilyen más növényt, és figyeljék meg, mi történik vele. A gyermek pedig rácsodálkozik a kibújni kezdő növényre, majd annak fejlődésére.
A templomkert füve a száraz nyári hónapokban sokszor szinte elsárgul. Majd amikor kap egy kiadós esőt, szinte pillanatok alatt újra zöldellni kezd. A természet szépségében észrevehetjük a csodát. Ez pedig felfelé emelheti tekintetünket.
A magvető alakja a mai evangéliumban nem a munkálkodó, a veszteségeken el nem keseredő, hanem a türelmesen várakozó embernek a képe. Én megtettem, amit kellett. A többi már nem az én feladatom, felelősségem.
Persze jó kérdés, mi az a mag, amit elvetek? Mert szavaimmal, életemmel vethetem a szeretet, az odafigyelés, a melléállás magvait, de szórhatom a gyűlölet, az önzés, a megvetés ocsúját is. És milyen nehéz az elvetett gyomot eltávolítani!
Magvető feladatunk végzéséhez szükséges a rácsodálkozás, az Istenre való ráhagyatkozás. Ehhez kapunk a mai szentmisében kegyelmet, erőt, lendületet, kitartást!
Fülöp Ákos plébános
Istenünk, benned bízók erőssége, nélküled semmit sem tehet a gyenge halandó. Kérünk, add nekünk mindenkor kegyelmed segítségét, hogy jó szándékkal teljesítsük parancsaidat, és cselekedeteinkkel megnyerjük tetszésedet.