A tonír földbevájt, 40–60 cm széles és másfél méter mély, agyagból készült tűzhely. A Kaukázustól délre elterülő hegyvidéken a Kr. e. 3–2. évezredből (bronzkori Licsaseni kultúra) származó tonírok igazolják a lavas készítésének évezredes múltját. A középkori örmény városok (Artasat, Dvin) régészeti lelőhelyein talált tonírok arra utalnak, hogy az örmények a középkoron keresztül megőrizve örökítették át a gyakorlatot.
A tonír a hagyományos örmény lakóház központi lakószobájának, az úgynevezett tonírháznak (tonratun) vagy füstösháznak (ckhatun) a közepén helyezkedett el. Felette a füstlyukat gerendavázas kupolaszerkezettel alakították ki a szoba tetőszerkezetében. Később a paraszti lakóház növekedésével a tonír és vele együtt a kenyérsütés külön bejáratú tonírházba került, amely nem funkcionált többé lakószobaként.Ma sok helyen a tonírt az udvaron találjuk, a ház vagy a kerítés fala mellé épített tető alatt kialakított tágas kenyérsütő helyen.