Fővárosi Örmény Önkormányzat

Egy furfangos örmény kalandozásai Erdélyben

A Fővárosi Örmény Önkormányzat, valamint a Romanika Kiadó gondozásában jelent meg karácsonyra Pálffy Gyula Szenkovits Marci mókái című művének reprintje. A kötetben a főhős életén, bohókás karakterén keresztül, 23 szituációs történet tolmácsolja a korabeli Erdély településeinek hétköznapjait, bemutatva azok magyar-székely társadalmát és bennük az örményeket.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott, könnyed hangvételű és hiánypótló alkotás által az olvasó bepillantást nyerhet az erdélyi örménység magyar társadalomba való beilleszkedésébe. A kötetet december 20-án az Akadémia utca 1. szám alatt, a Színházteremben mutattuk be. Közösségünk tagjai elsőként itt vásárolhatták meg a kiadótól, kedvezményes áron.

Kali Kinga antropológus, a megjelenő könyv szerkesztője a bemutatón elmondta: fontosnak tartja, hogy a művet jellemző aprólékos társadalmi megfigyelésből kiderül, milyen kihívásoknak voltak kitéve a betelepülő örmény csoportok az asszimilációs úton; ez a mai erdélyi örmény közösség tagjai számára segít feldolgozni az elmagyarosodást, a nyelvvesztést, az örmény tradíciók lemorzsolódását, egyszóval mindazt, amivel a beolvadás járt. Úgy fogalmazott: a könyv kiadásával erősíteni kívánjuk az erdélyi örmények identitását, lehetőséget adva, hogy olvasása által régi és leendő tagjaink újra és újra reprodukálhassák a korabeli közösségi múltat: ezáltal akár családjuk történetét. Így erősítjük a közösségen belüli összetartást és bővítjük a már meglévő tudást.

Az eseményt támogatta: