Shavarsh Karapetyan örmény-szovjet búvárúszó, aki karrierjét is feláldozva igazi szuperhősként húsz ember életét mentette meg.
Az 1953-ban az örményországi Kirovakanban (ma Vanadzor) született és Jerevánban felnőtt Karapetyant édesapja kiskorától kezdve profi sportolónak szánta, a fiú azonban egészen kamaszkoráig hiába kereste a neki megfelelő sportágat: kezdetben a tornával próbálkozott, majd úszásra váltott, mígnem tizenhét évesen fel nem figyelt rá Liparit Almasakyan úszóedző, aki épp azon munkálkodott, hogy jelentős úszónemzetté tegye a kicsiny szovjet tagköztársaságot.
Az ambiciózus sportvezető a robbanékony és kiemelkedő testi erővel rendelkező fiút a hagyományos úszásnemek helyett a búvárúszás felé terelte – döntése kiválónak bizonyult, Karapetyanból hamarosan a sportág legkiemelkedőbb ifjú tehetsége vált, aki a ’70-es évek első felében sorra döntötte meg a világcsúcsokat, és hozta el az Európa-bajnokságok aranyérmeit. 1976-ban azonban a szovjet sportvezetés – elsősorban politikai machinációk okán – váratlanul ejtette a Hannoverben rendezett első búvárúszás-világbajnokságra kiutazó keretből az ereje teljében lévő 23 éves sportolót, aki válaszként még keményebben kezdett edzeni, hogy bizonyíthassa, helye van a csapatban.
1976. szeptember 16-án este Karapetyan és öccse, a szintén búvárúszó Kamo a Jereváni-tó partján tartottak futóedzést, amikor váratlan zajra és hangos kiáltásokra lettek figyelmesek, majd döbbenten vették észre, hogy egy trolibusz lefordul a közeli hídról, és belehajt a vízbe. A fékhibás jármű 92 utasával a fedélzeten 25 méterre sodródott a hídtól, és 10 méter mélyre merült az erősen szennyezett vizű mesterséges tóba – Karapetyan a szerencsétlenséget látva egy pillanatig sem habozott, úgy döntött, búvártudását bevetve minden tőle telhetőt megtesz az utasok kiszabadításáért.
Beugrott a vízbe, és gyorsan lemerült, majd a vaksötét mélyben megkereste a trolibuszt, és egy „karateütéssel” betörte a jármű egyik ablakát; az ablakon keresztül kiráncigálta a hozzá legközelebb eső utast, a felszínre úszott vele – ahol öccse várta a kimenekítetteket –, majd ismét lemerült, hogy újabb emberrel térhessen vissza. Összesen harminchatszor merült alá a jéghideg vízbe, és húsz-harminc utas életét mentette meg (egyeseknek saját erejükből is sikerült felszínre jutniuk, az utasok fele, negyvenhat fő élte túl a katasztrófát), mígnem a kimerültségtől eszméletlenül esett össze.
A mentőakció során Karapetyan kétoldali tüdőgyulladást és vérmérgezést kapott – utóbbit az üveg betörésekor szenvedett lábsérülése miatt –, negyvenöt napig kórházban ápolták, felépülését követően azonban újra edzeni kezdett, és részt vett az 1977-es szovjet búvárúszó-bajnokságon, majd a következő évi, Magyarországon rendezett Európa-bajnokságon is. A tüdejét ért károsodás miatt azonban képtelen volt visszatérni korábbi formájához, néhány éven belül visszavonult az aktív sportolástól.
Évekkel később másodszorra is hőssé vált
A hőssé vált úszó története sokáig rejtve maradt a nyilvánosság elől, a szovjet sajtó ugyanis, amely szándékosan „megfeledkezett” a negatív, a rendszer hibáit leleplező hírekről, eltussolta a trolikatasztrófa ügyét – csak hat évvel később derült ki Karapetyan hőstette, amikor a Komszomolszkaja Pravda egyik szenzációra éhes újságíróra megfülelte az esetet, és interjút készített az egykori sportolóval. A riport óriási érdeklődést váltott ki, igazi sztárrá, népi hőssé tette Karapetyant, rajongók ezrei küldtek neki leveleket, a moszkvai pártvezetés pedig két jelentős kitüntetéssel is honorálta helytállását.
A történet itt még nem ért véget, hősünk ugyanis három évvel később éppen a jereváni örmény-szovjet sportcentrum mellett sétált, amikor észrevette, hogy az épület lángokban áll: ismét habozás nélkül embertársai segítségére sietett, berohant és segített kijutni a bent rekedteknek. Eszméletlenül, súlyos égési sérülésekkel és füstmérgezéssel szállították kórházba, de ezúttal is túlélte a merész hőstettet – kétszeres helytállásáért később az UNESCO is kitüntette, aszteroidát neveztek el róla, a 2014-es Szocsiban rendezett téli olimpia alkalmával pedig Moszkvától a közeli Krasznovorszk városáig vihette az olimpiai lángot, melyről úgy nyilatkozott, mind Oroszország, mind Örményország fiaként megtiszteltetésnek tekinti.
Forrás: D. Prants/TASS