disznótoros

Örmény közösségünk idén február 18-át, egy napfényes szombati napot a farsangtemetésnek szentelte – disznótort tartván a Kőris utcai református templom udvarán. Farsangtemetés, disznótor – olyan szóösszetételek, melyek valaminek a végét, halálát jelzik: akár komor szavak is lehetnének. Ám a sok évszázados szokásrendszer ismeretében csupa jókedvet, kacagást asszociálunk a farsang végéhez (mivel a disznót senki sem kérdezte…): a nagyböjt előtti pár napos időben minden évben rituálisan elbúcsúzunk a zord téltől, eltemetjük azt, hogy elkezdődhessen a tavaszi megtisztulás, a nagyböjttel, megújulással. Az agrártársadalmakban hagyományosan ebben a periódusban kevésbé elfoglaltak az emberek: az egész farsangi időszak a mulatság ideje – és a farsangtemetés napjára különösen érvényes ez a megállapítás.  A pandémia által diktált új világrend vezetett ahhoz, hogy az utóbbi években a Fővárosi Örmény Önkormányzat szabadtéren, disznótorral ünnepelje meg a farsangot – a rendezvény sikere azonban hagyományt teremt. A résztvevők köténnyel, gumikesztyűvel felszerelkezve dolgoznak mind-mind: ki húst aprít a saslikhoz, khorováchoz, ki salátát készít, ki a nagyüstben rotyogó ételt kavargatja, fűszerezi, ki abált belsőséget őröl a nagy húsörlőn a készülő, félig-meddig titkos receptúrán alapuló örmény mazsolás édesmájashoz, amely egykoron erdélyi örmény őseink nagy kedvence volt. És természetesen a miénk is – ezért évente visszatérő szereplő a disznótoros menüben. A főzési munkálatok már kora délelőtt elkezdődnek, s ahogy a látogatók egyre gyűlnek, már alig férni a munkaasztaloknál. Előkerül egy kis pálinka, no, meg jóféle vörösborok is, jókedvvel jobban kéz alá fekszik a munka – meg aztán farsang van! Az ebéd előkészületeit olykor megszakítja egy-egy kis műsorszám: idén újra az eredetileg a jogtudomány köréből érkező dr. Tóth Mónika lejt három örmény táncot, ki autodidakta módon sajátította el ezeket mind – s a tény, hogy immár többedszerre lép fel koreográfiájával örmény rendezvényeken, a tanulás sikeres útját jelzi. Már tavaly farsangkor is megcsodálhattuk impozáns örmény női viseletét, idén új „palotás” örmény ruhában jelenik meg – ő maga szerzi be a jelmezeket, miként örmény ékszereit is. Az örmény női népviseletet elnézve általánosságban is hercegnőkre asszociálunk viselőikként – úgynevezett alászállt művelődési javak ezek, a rendi társadalom köréből ellesett ruhadarabok, amelyeket az örmény nép átvett öltözködésében, a népviselet megformálásban az évszázadokon keresztül. Dr. Tóth Mónika táncát a gazdagon ékszerezett jelmez csilingelése kíséri, amely szépen összecseng a szomorkás, ám nagyívű örmény dallamokkal, pompásan kiegészítvén azokat, amint két érett gránátalmával kezében kecsesen járja táncát – a műsorszám hangulata közelebb hozza gondolatban Örményföldet… A karnevál, a farsang a szabadság megélésének periódusa, az öröm és fesztelenség ideje minden népnél: bőség jellemzi még a válságos időkben is. (Az anyaországi, illetve diaszpóra örmények körében egyenesen a jó élet jelentésű paregentan/baregendan névvel illetik a farsangi napot – erről a szokásrendről később külön cikkben számolunk majd be.) Az örmény disznótoros farsangi napon sem volt ez másként – bőséges étkezést ígérő ételsor gondoskodott arról, hogy még véletlenül se maradjon étlen senki: a helyben megsütött sertésnyárs, saslik, khorovác, illetve szintén a közös munkával hurkába töltött édesmájas mellett még mazsolás-magos piláf, üvegben eltett örmény savanyított padlizsán, illetve szintén örményországi csípős paprikakrém is dukált az ünnepi asztalra, no, meg az elmaradhatatlan magyaros íz – hiszen magyar-örmények vagyunk! –, ami ezúttal egy nagyüstnyi bársonyosan pirosló sertéspörkölt volt. A falatozás ideje alatt kocsárit (minek alapja egy rituális örmény harci tánc a hozzá tartozó fellelkesítő dallamokkal, erős hegyi zene), valamint más örmény stílusú urbánus folklórt hallgathattak a jelenlévők – valamint élőzene is volt, ahol népszerű, sokak számára fiatalkorukat idéző magyar slágereket játszottak a muzsikusok. A látogatók közt fiatalok és idősebbek egyaránt voltak, a vendégség fluktuálódott, ám mindig voltak annyian, hogy a kis templomudvar zsúfolásig tele legyen – és akik a végéig maradtak, közös énekléssel zárták a jókedvű estet. Kis közösségünk új erdélyi örmény tagokkal gyarapodott, akiket a farsangi disznótor híre csábított ide – de külföldi vendégeink is voltak szép számmal, lengyelországi, brüsszeli örmények és ausztrál barátaik.