EGY KÖNYV UTÓÉLETE

Bő egy évvel a Szenkovits Marci mókái című anekdotakötet újrakiadása után – amelynek lapjain örmény üknagyapám, a mókamester (és kereskedő) Szenkovits Márton csalafinta viselt dolgait, Erdély-szerte való mulatozásait, csínyeit láttam viszont nagy döbbenettel, amik félmítoszokként kerengenek nálunk azóta is a nagycsaládi emlékezetben (ezért is jártam addig, amíg az eredeti, 1909-ben Marosvásárhelyen megjelent szöveget sok-sok jegyzettel ellátva, az általam írt előszó-esszével újra sikerült kiadni) – jelentezett nálam levélben egy nyolcvanéves, szövegében is nagyon elegáns öregúr, aki viszont a könyv más történeteiben a saját Szenkovits nagyapját és annak természetes (mulatós) társadalmi közegét, valamint név szerint felsorolva a mulatságok forgatagában két dédnagyapját, apja kedvenc nagybátyját, s egyéb egykori erdélyi, makfalvi családi ismerőseiket lelte fel, az általa réges-régről, még gyerekkorából ismert kalandjaikkal együtt. Egy könyv előélete, a szereplőalkotás folyamata legalább olyan izgalmas, mint az utóélete: kiszámíthatatlan, milyen utak nyílnak meg – számomra heurisztikus élmény utólagosan kibogozgatni, felfejteni a fikcióban meglapuló valós történetszálakat. Elkezdtünk levelezni ismeretlenül is, vitt a történet és a kíváncsiság, vajon rokonok lehetünk-e, annak az aprólékos visszafejtése, vajon melyik történetben kinek az őse szolgált mintául az író számára – és Szenkovits Lajos úr így küldte el nekem nagyapja fiatalkori jegyzetét, a feltehetőleg egykori örmény ujjak lenyomatától maszatos kis emléklapot, amelyet Szenkovits Mihály az akkor még csupán 14 éves szerelmének írt – ő lett később újdonsült levelezőtársam nagyanyja.

Kali Kinga