Fővárosi Örmény Önkormányzat

Drágultak az ingatlanok Örményországban az orosz menekültáradat miatt

Ugrásszerűen megnőttek az örményországi ingatlanárak az ukrajnai háború kezdete óta. Oroszok százezrei menekültek el hazájukból, és Jereván az egyik legkedveltebb célpontjuk.

Az egyik jereváni ingatlanos cég vezetője, Vage Daniyelian közlése szerint március óta sok az orosz, ukrán és fehérorosz ügyfél, aki lakást bérel, a legtöbben Oroszországból érkeztek. Emiatt az árak elkezdtek nőni. A bérleti díjak jelenleg 30-40 százalékkal magasabbak, mint korábban.
A drágulás ellenére jelenleg elég nehéz kiadó lakást találni az örmény főváros központjában a nagy számú betelepülő miatt.
„Három hónappal ezelőtt 600 dollárért még szép garzont tudtam volna bérelni a belvárosban. Most egy ugyanolyan már a duplájába kerül” – mondja egy fiatal örmény nő.
A helyiek más szempontból is rosszul járnak. A nagy kereslet miatt sok lakástulajdonos felmondja a szerződést a meglévő bérlőjével, hogy drágábban adja ki másnak az ingatlanát.

Forrás: Areg Balayan