Áldott ünnep és újévi jókívánság a közösségnek!

Áldott ünnep és újévi jókívánság a közösségnek!

Feldíszített karácsonyfa, meghitt muzsika, és az örmény hagyományokat felidéző színházi produkció várta a Fővárosi Örmény Önkormányzat tagjait. Az ünnep alkalmából átadták az Ani Trdat-díjat és a Trdat Különdíjat is. A cikkel boldog újesztendőt kíván a Fővárosi Örmény Önkormányzat képviselőtestülete minden örmény és magyarörmény testvérnek.

Nagy számú közönség töltötte meg a Pest Megyei Kormányhivatal termét. Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke köszöntötte a megjelenteket, áldott, békés karácsonyt és boldog újévet kívánva a jelenlévőknek. Beszédében hangsúlyozta az örmény közösség összetartásának fontosságát, a közös ünneplést, az identitás megőrzését.

A közösséget Csúz Lívia és Bor László vidám improvizációs játéka várta – a színművészek a nézőkkel együtt azt az újévhez köthető örmény népszokást elevenítették fel, amely az anyaországban és az erdélyi örmények közt is megmaradt: a szerencsepénzes sütemény hagyományát. A süteményt, amelybe a pénzdarabot sütötték, annyi darabra vágta föl a családfő, ahányan a szűk családban voltak. A legkisebb gyerek az asztal alá bújva utasította a családfőt, kinek melyik darabot adja, és aki a saját részében megtalálta a pénzt, az lett az év szerencsegyermeke.

Az elnök ünnepi beszédében emlékeztetett arra is, hogy az összefogás érdekében alapította a fővárosi testület az Ani Trdat-díjat, valamint a Trdat Különdíjat. Ezek átadására az elnökasszony legméltóbb alkalomnak Jézus születésének ünnepéttartja, ezért választották az átadási ceremónia helyszínének a karácsonyi rendezvényt.

Ismertette: az Ani Trdat-díj névadója Ani városának számos kimagasló épületét emelte és kortársa volt a XVII. században Magyarországra, elsősorban Erdély területére települő örményeknek. A díjat annak ítéli oda az önkormányzat, aki sokat tesz a magyarörmény nemzetiségért.  Idén a díjat Kali Kinga antropológus, író, újságíró, fordító, kritikus, irodalom- és kultúraszervező vehette át, az örmény kultúra mentéséért végzett munkájáért. A méltatásban elhangzott: Kali Kinga rendszeresen szervez előadásokat, örmény irodalmi-antropológiai esteket, előadásokat tart örmény identitás és irodalom témában különböző magyarországi és erdélyi örmény kulturális szervezetek köreiben, valamint kutatásokat végez örmény karakterológia a magyar irodalomban témakörben. 1989 óta különböző irodalmi és társadalomtudományi, illetve közösségi lapokban, portálokon, valamint szépirodalmi antológiákban, közös prózakötetekben, antropológiai gyűjteményekben publikál, tagja a Szépírók Társaságának. Hosszú etnológiai szakmai tapasztalattal bír: interjúkat, filminterjúkat készített az erdélyi örmény identitás tárgykörében Gyergyószentmiklóson, Szamosújvárott, Erzsébetvárosban, valamint a magyarországi örmények – magyarörmények és keleti örmények –  köreiben, az örmény kulturális identitást tetten érendő.  Ezt a színes, az örmény kultúra és identitás-megőrzés előtt tisztelgő életutat díjazta a Fővárosi Örmény Önkormányzat.

A Trdat Különdíjat a Krisztus után 301-ben uralkodott III. Trdat királyra emlékezve alapította Esztergály Zsófia. A király vezetésével az örmények birodalma, Armenia – a Földön elsőként – államvallássá tette a kereszténységet. Ezt a díjat, kifejezetten a közösségért végzett kimagasló tevékenységért, 2017-ben Ajtony Gábornak, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány vezetőjének ítélte a Fővárosi Örmény Önkormányzat testülete.

Ajtony Gábor korára való tekintettel, nem tudott részt venni a díjátadón.

Fejér István és Zakariás István szavai szerint csaknem húsz év telt el amióta újra alakult a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány, melynek egyik kezdeményezője Ajtony Gábor volt. Az akkor összegyűlt kuratórium őt választotta meg a kuratórium és az alapítvány elnökévé. Ő volt az a vezető személyiség, akit a legmegfelelőbb volt ennek a tisztségnek a betöltésére. Ő az a személyiség, aki kitart az utolsókig az elvei mellett, annak érdekében, hogy továbbra is megmaradjon a Csíkkörzeti Magyar Örmény közösség magyarörménynek, és nem alkuszik meg mindenféle külső hatásra.

Esztergály Zsófia elnökasszony méltatásában elmondta: Ajtony Gabi bácsit azon kevesek egyikének tartom, aki kivételes jellem és igéző karakter. Olyan ember, akiből ma kevés van. Szavahihető, nála az adott szónak is súlya van, nemhogy az írottnak. Nála nincsenek utólagos megoldások vagy laza ügykezelések. De nincsenek hazugságok és képmutatás sem. Nem kerülnek előtérbe az érdekek az erkölccsel szemben, ha mond valamit, biztosak lehetünk, hogy abban semmilyen túlzás vagy csúsztatás nincsen, de az érzelmek sem billentik túl a realitás mérlegnyelvét. Ő az a férfi, akiről irodalmárként, íróként, televíziósként és filmesként kijelenthető, hogy karakter. Izgalmas és mély, érzelmes és határozott egyben, tiszta lelkű és olyan történelmi múltat hordoz magával személye, amely igazi csemege manapság. Úgy fogalmazott: Drága Gabi bácsi, engedd meg a távolból, hogy a Fővárosi Örmény Önkormányzat nevében a legmagasabb kitüntetésünket átadjam neked, aki jellemében is példát mutat közösségének – és itt a Kárpát-medencei és Erdélyi magyarörményekre mind gondolok.

Ajtony Gáborral készült interjú a www. liget.ro oldalon olvasható:

https://liget.ro/eletmod/a-haz-amelyen-atvonult-a-tortenelem

A következőkben Péter Beáta írásából idézünk, aki Gabi bácsi házáról és így Gabi bácsiról is írta cikkét 2017 végén. Fotók: Gecse Noémi (www.liget.ro)

 

A ház, amelyen átvonult a történelem

Nagypolgári lakás, tiszti étkezde, Szekuritáté-székhely, több bérlakást magába foglaló épület, majd végre, amikor visszakerült a tulajdonosa birtokába, családi ház – sok mindent tudnának mesélni a Szász Endre és a Bolyai utca találkozásánál épült ház falai. Mert ahogy azt a tulajdonosa, Ajtony Gábor megfogalmazta, ez az épület tükörképe, lenyomata Csíkszereda huszadik századának. Időutazás következik.

A terület, ahol a ház áll, a Csíki Magánjavaké volt, az 1923-as román királyi földreform alkalmával kapta meg a város, és egy füvészkertet szerettek volna ide létrehozni. Végül utat vágtak – a mostani Bolyai utcát –, telkesítették, és az akkori állami tisztviselőknek osztották ki. Azóta hívják – egészen le a vasútig – tisztviselőtelepnek. Kívülről még nem sejteni, mennyi történelmet rejt ez a saroképület. Egy ilyen állami tisztviselő volt akkor egy Látes nevű tanfelügyelő, az ő háza volt a mostani Pál Galéria, de még ott volt a Mezei család, Suszter Olivérék és mások.  Az Ajtony Gábor birtokában levő dokumentumok szerint a telket Grünberg Lázár fakereskedő és fűrészgyár-tulajdonos vette meg, és 1931-ben építette fel rajta a házat. Fent a szarvazaton fehér festékkel fel is van írva az évszám. Berek Ferenc építész stílusát viseli magán az ingatlan…

…1939-ben a Grünberg család elköltözött, a lakásba albérlők érkeztek. Egy Hamzea nevű román ügyvédcsalád költözött be, benne a bérlőkkel vásárolták meg Ajtony Gábor szülei az ingatlant. Hamzeáék 1940-ben, a második bécsi döntés után Brassóba költöztek. Amikor Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, és bevonult a magyar honvédség Csíkszeredába, az üresen álló házban tiszti étkezdét hoztak létre. Volt itt tiszti étkezde, szekus székhely és kommunisták lakása is. „Nem volt éppen a központban, de nagy udvara volt, és a katonai járművek be tudtak ide állni. Ez a helyiség (ahol beszélgettünk – szerk. megj.) volt az ebédlő, mellette van a konyha. És mivel jól szituált emberek voltak a tulajdonosok és a lakók is, háztartási alkalmazottat tartottak, és hogy az elkészített ételt ne az előszobán keresztül hozzák be, a konyhát elválasztó falon vágtak egy tálalónyílást, amelynek volt egy lenyitható lappancsos ajtaja, a fal pedig olyan széles, hogy oda a bekészített tálca elfért. A tiszti étkezdének is előnyös volt ez. Gyermekkoromban – ’40-ben nyolcéves voltam – édesapámmal egyszer lejöttünk, egy nagy asztalnál étkeztek itt a tisztek, koccintgattak, nagy élet volt” – emlékezett vissza Ajtony Gábor. A hadsereg elvonulása után a lakást egy magyar állami tisztviselő, dr. Gedei József vette bérbe, aki Csík vármegye tisztifőorvosa volt. Feleségével gyönyörűen berendezték az öt szobát. Csíkszeredát 1944 szeptemberében katonailag hivatalosan kiürítették. A lakosságot el kellett költöztetni, nagyon kevés család maradt itt, akik várták az oroszokat. Baloldali emberek voltak, később a kommunista pártnak lettek Csíkban a vezetői. A Gedei család elmenekült, és a teljes berendezést itt hagyták, mint ahogy a legtöbben. A Gedei-leltár. Kárpótlás nem járt se nekik, se Ajtonyéknak.

„Mi akkor a Kossuth-utcai házunkban laktunk, az emeleten volt a lakásunk, a földszinten a patika. Mikor hazajöttünk, fel volt minden dúlva, ki volt fosztva, rabolva. Sajnos nagyon sok lakást a környező falvaknak a lakói dézsmáltak meg. Így ennek a háznak is a megfogható berendezési tárgyait elvitték. De a CASBI – Comitetul Pentru Administrarea si Supravegherea Bunurilor Inamice – az 1940-ben az anyaországból ideköltözött és négy évet itt élt állami tisztviselőknek az ingó és ingatlan vagyonát zárolta, mint ellenséges javakat. Soha ezért a magyar államnak a román állam nem fizetett. ’45-ben édesapám kapott egy levelet Gedei doktortól, aki akkor Magyarországon, a híres Recsken élt. Elküldte a teljes leltárt, hogy mi maradt itt nálunk. A leltár most is megvan, a bútortól elkezdve az utolsó lapítóig minden fel van sorolva, hogy mit hagytak itt. Soha egy lej kárpótlást nem kaptak” – tudtuk meg Ajtony Gábortól.

Ahová a fekete autó behajtott 1945-ben a lakás üresen maradt, és kezdődött a lakók betelepítése. Ajtony Gábor jegyzetei szerint előbb a Hemmer család, majd Császár Jenő és Dávid Magda lakott itt. 1949-ben pedig ide rendezték be a Szekuritáté első székhelyét Csíkszeredában. Azért volt nagyon alkalmas erre a szerepre ez a ház, mert sarokház révén szomszéd nem volt a két utca felől. A másik két oldalon szintén nem voltak házak, csak üres telkek. Szinte egymagában álló épület volt, amely kiválóan alkalmas volt a Szekuritáté és az ott tevékenykedők aktivitásának a kibontakoztatására. Két és fél méter magas deszkakerítés vette körül a házat, nem lehetett belátni. „Amikor valakit letartóztattak, a fekete autó bejött az utcába, a nagy kapu kinyílt, az autó bejött, a kaput becsukták, az illetőt ide felhozták, és itt aztán megfelelő kezelésben részesítették. Találkoztam olyan csíkszeredai közismert személlyel, aki elmondta: Gáborkám, én nagyon jól ismerem a ti házatokat, mert én 1950 húsvétján a pincétekben voltam bezárva” – idézte fel a ház tulajdonosa. Tekintettel arra, hogy a terület lejtős, a pince és a garázs félig a földbe van ásva, a hátsó fele pedig az udvarra nyílik. A pinceablakon most is rajta vannak a rácsok. „Kezelésbe vették” a letartóztatottakat.

„Az ajtaján is van egy olyan retesz, amit nem vettem le, maradjon meg az utókor számára, hogy ez a pincehelyiség egy börtöncella volt. Amikor én ideköltöztem, a pincében egy priccs volt a fal mellett, egy enyhén lejtős, elég magas deszkaépítmény” – vázolta Ajtony Gábor. Feldarabolták a tereket A Szekuritáté mintegy két évet „tevékenykedett” ebben a házban, ezt követően a néptanács és a párt aktivistái vették birtokba: a rajoni tanács alelnöke, a néptanács káderosztályának a vezetője, egy parancsnok, tehát élvonalbeli elvtársak. A belső termeket – öt szoba, kamra, konyha, személyzeti szoba, fürdőszoba, vécé, két előszoba – egy- és kétszobás lakrészekre osztották fel, még most is van olyan ajtó, amit akkor falaztak be, és azóta is úgy van. Emlék az utókornak: itt börtöncella volt.

A belső átépítés során az előszobát konyhává alakították, a konyha és a kamra egy része külön lakrész lett, az ajtókat bedeszkázták, a deszkák közé szalmát tettek. A garázst az útépítészeti vállalat sajátította ki, a mellette levő kicsi szobában egy család lakott. A hetvenes években, amikor az elvtársak nagy része elköltözött, és már csak másod-harmadrangú pártaktivisták lakták a házat, állandó volt a civakodás a lakók között. A lakrészekért az Ajtony családnak 12, 15, esetenként 18 lejt fizettek, de az épület és a telek adója több mint háromszáz lej volt. Egyetlen napot nem töltött saját lakásában a házat megvásárló patikus.

„Ez már a város történetének is további részét jelenti, hogy az ötvenes években itt lakó aktivisták egy beadvánnyal fordultak a felsőbb szervekhez azzal, hogy tekintettel arra, hogy a tulajdonos gyógyszertárát államosították, javasolják, hogy ezt a házát is államosítsák. Ugyanis meg akarták maguknak szerezni a házat. Nem tudom, hogy ki és miért, de ezt az államosítást nem engedélyezte. Édesapám egy közismert és köztiszteletben álló ember volt, akire a mai napig is sok szeretettel emlékeznek az idősek, és ő nagyon sok emberen segített gyógyszerészként. Lehet, hogy ennek köszönhető, hogy nem sikerült” – mesélte Ajtony Gábor. Az Ajtony-féle patika. A házat ugyan nem államosították, de Ajtony Árpád, a csíkiak egykori ismert patikusa, aki 1939-ben megvásárolta, egy napot nem tudott a saját lakásában eltölteni. A Kossuth-utcai patikát 1949-ben államosították. „Édesapámat kitették onnan, jó ideig munka nélkül volt, aztán előbb a megyei gyógyszervállalathoz vették fel raktárosnak, később – talán az egész országban egyedülálló volt ez – a saját gyógyszertárába vették vissza, mint beosztott. Ott dolgozhatott addig, amíg a patikát szét nem verték. Egy darabig még dolgozott az új patikában, amit a Petőfi utcában alakítottak ki, ott, ahol most a rendelők vannak, de a patika szétverése, ami neki a mindene volt, lelkileg teljesen összetörte, másfél év alatt tönkrement és meghalt.

Egy percet nem lakott a saját lakásában.” Újbóli visszavásárlás Ajtony Gábor édesanyja viszont megélte, hogy visszakapják a házat…1972-ben kiköltözött az utolsó lakó is az épületből. „Noha birtokba vehettem, egy romhalmazt kaptam. A kéménytől a pincéig mindent fel kellett újítani: a tetőszerkezetet, esővízcsatornát, villanyhálózatot, vízvezetéket. Kivezettük a csatornahálózatot, később sikerült a gázt is bevezetni. Nagyon sokat kellett dolgozni, amíg lakható állapotba tudtuk hozni” – mutatott rá a tulajdonos. Nagy román abszurd: a házat nagy nehézségek árán újították fel, hogy aztán emiatt drágábban vásárolják vissza.

Elképesztő, hogy mi volt például az udvaron. Az utolsó időszakban munkások laktak az egykori szalonban, akik többnyire konzervet ettek, és a dobozokat egyszerűen a kertbe dobálták ki. A házat aztán nehézségek árán feljavították, de miután 1976-ban Ajtony Gábor rokona hivatalosan kitelepedett Magyarországra, az általa birtokolt negyed házrészt államosították. De mivel a negyedrészt nem lehetett leválasztani, az állami tulajdonrész után egészen 2002-ig házbért kellett fizessenek az államnak a többségi tulajdonosok. 2001-ben jött egy olyan törvény, hogy annak, aki benne lakik, elővásárlási joga van az illető államosított ház megvásárlására. Ajtony Gábor jelentős bankkölcsönnel visszavásárolta a negyed házrészüket, azaz másodszor is megvásárolta. A sors fintora volt, hogy nem azt az értéket kellett kifizesse érte, amellyel államosították, hanem a feljavítottat. Bankkölcsönt vett fel, hogy saját házát az államtól visszavásárolja… „Ez a ház Csíkszereda huszadik századi története kicsiben. Az egész kort magán hordozza: a régi világot, a magyar világot, a kommunista világot, majd az úgynevezett felszabadulást” – összegzett Ajtony Gábor.

 

Fotók: Gecse Noémi (www.liget.ro)