Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban fogadta és Magyarország támogatásáról biztosította a legnagyobb lélekszámú szíriai protestáns gyülekezetek vezetőit, Joseph Kassabot, a Szíria és Libanon Nemzeti Református Zsinat főtitkárát és Haroutune Selimiant, a Szíriai Örmény Református Gyülekezetek Szövetségének elnökét.
A megbeszélésen részt vett Azbej Tristan is, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár, valamint Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki egyházkerületének püspöke. A találkozón a vendégek tájékoztatást adtak a szíriai protestáns egyházak helyzetéről és arról, hogy milyen eszközökkel lehetséges támogatni az ott élő keresztény közösségek megmaradását. Elmondták: a háború sújtotta területeken az újjáépítés hozzájárul, hogy a fenyegetéssel, diszkriminációval sújtott családok a migráció, kivándorlás helyett a visszatérést, illetve a helyben maradást válasszák.
Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni; ezért felajánlotta, hogy a magyar kormány anyagi támogatással is segít az üldözött keresztényeknek, hogy a háborúban sokat szenvedett, menekülésre kényszerült családok hazatérhessenek otthonaikba.
Szír egyházi vezetők Magyarországon
Mint ismeretes, Bogárdi Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának lelkészi elnöke meghívására érkezett hazánkba Harout Selimian, az örmény reformátusok elnöke és Joseph Kassab, a Szíriai és Libanoni Nemzeti Református Zsinat (NESSL) főtitkára.
A magyarországi látogatás célja a Református Egyházak Világközössége két tagegyházával két éve formálódó testvéregyházi kapcsolat elmélyítése és a magyar reformátusság szíriai szerepvállalásának további erősítése, a vasárnapi iskolai program és a szír református iskolákat segítő ösztöndíjprogram támogatásán túlmutató együttműködés kialakítása.
Arról, hogy milyen állomások előzték meg a mostani látogatást, hogyan alakultak a testvéregyházi kapcsolatok ez elmúlt években a közel-keleti református egyházakkal, az alábbi linken, az eredeti cikkben olvashatnak.
https://www.reformatus.hu/mutat/15647/